Ravasz László: Az igazi nőkérdés (részlet)
"Akármennyit idézték is, mégis csak Platon fejezi ezt ki legjobban, aki azt mondja, hogy a férfi és a nő valaha egy voltak, s a szellemi világban együtt alkották az ember eszményét. A látható világban azonban az ember eszménye szétvált férfiúvá és nővé, azzal az életparanccsal, hogy az egyik a másikban találja fel lénye hiányzó felét. Ebben a képben az a nagyszerű vonás rejlik, hogy az ember, mint olyan nem létezik, mert az ember a valóságban vagy férfi, vagy asszony. A gyümölcs is önmagában csak egy elvont fogalom, gondolati tényező, mert a valóságban almák, barackok, körték és kökények vannak…
A nőiség alapvonása pedig az anyaság. A nőnek az a specifikuma, átka, vagy nagyszerű kiváltsága, hogy ő hordozza, szüli és táplálja a gyermeket; azt a gyermeket, akiben az élet megújul, felfrissül s ad hoc betetőződik, tehát aki az élet célja, eredménye s fennmaradásának eszköze. Ez a feladat nincs a nő, értelmére, vagy kedvére bízva - jaj volna a világnak, ha arra volna bízva - ez nem szokás, divat, mulatság vagy sport, hanem az életparancs, a nő egész szellemi, lelki és testi alkata, egész lényét átható azon uralkodó és azt szervező ösztön. Ennek az ősi ösztönnek a kipusztítása, háttérbe szorítása, meddővé tétele vagy kijátszása a nőiség alapvető vonását bontja meg s ezzel az emberi nem egyik felét eltorzítja, vagy éppen megcsonkítja. A világban levő örök femininum nem valami lenézni való, inferioris tényező, amit annak kell leginkább kevésre becsülni, aki képviseletére hivatott, hanem Istennek ez a felséges teremtő szerve, formáló és világalakító életkedv, a világ ősalapjaiba lenyúló principium, mitikus erőforrás, mely előtt áhítattal és imádsággal kell megállni.
Az asszonyban éppen ez a misztikus forrásszerűség a legjellemzőbb, Ez magyarázza irracionalitását s egyben genialitását, ez okozza egyenetlenségét s alapvonásának azonosságát, ezért lehet róla tökéletesen ellenkező dolgokat állítani… Az asszonynak legfőbb problérmája, amit életével kell megoldania az, hogy anya legyen, s a nő legelsősorban azért van teremtve, hogy egyenként hordozzon, tápláljon és neveljen.
Azért hát minden nőmozgalmi agitáció, ami az asszonynak, ezt a legfőbb életparancsát negligálni vagy megerőtleníteni kívánja magában véve hazug bölcsesség. A nőmozgalom csak egy irányba haladhat: a nő anyai felségjogainak biztosítása irányában.
Nem az anyaság alól kell a nőt felszabadítani, mert egyetlen gyermek megszületése nagyobb pedagógiai hőstett, mint 12 vaskos kötetnek megírása. Azért tehát határozottan ellent mondok minden olyan gondolatnak, amely az anyák között szellemi causus alapján megkülönböztetve azt mondja: a kevés kiváltságos szellemű asszony ne tékozolja el magát azzal, hogy négy fal közé zárkózva bölcsőt ringasson, hanem menjen ki az emberek közé, ahol szelleme messze világolhat, és ezreknek meg ezrekhez vihet áldást, meggazdagodást, viszont a nagy többség, az átlagasszonyok, maradjanak meg hitveseknek, anyáknak, háziasszonyoknak és szolgáljanak egy kis körben maguknál különb lányoknak megadással. Nem a tehetségnek a coelibátusra való jogát nem ismerem el, sőt úgy tartom, hogy minél kiválóbb egy asszony, annál inkább köteles anyának lenni, mert nincs joga megfosztani a világot egy olyan lélektől amilyet ő tudna szülni és nevelni. Irtózatos antiszelekció volna az, amelyik a legkiválóbb asszonyi lelkeket meddőségre kárhoztatná s csak a középszernek engedné meg a világ legszentebb kiváltságát és isteni művészetét: az anyaságot."
(Elhangzott a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 25. éves jubileumi ünnepségén 1918-ban)